Szlovákia kerületi önkormányzatainak elnökei, az SK-8 társulás tagjai október 27-én Nagyszombatban (Trnava) munkaértekezletet tartottak. A találkozón részt vett Vladimír Bajan a pozsonyi, Milan Belica a nyitrai, Pavol Sedláček a trencsényi, Juraj Blanár a zsolnai, Peter Chudík az eperjesi, Zdenko Trebuľa a kassai kerület elnöke valamint a hazai megyefőnök Tibor Mikuš. Milan Murgaš, a besztercebányai elnök igazoltan hiányzott. Az értekezlet elején Ján Mikolaj iskolaügyi miniszter is jelen volt.
A napirendi pontok között szerepelt az iskolák költségvetése, a gépjárművek adója, 2007. évi állami költségvetés, a megyék képviselőinek kinevezése a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalatba, az államigazgatás decentralizációja, állami érdekeltségű szervezetek tartozása a megyei fenntartású intézményekkel szemben, javaslat az egészségügy, iskolaügy és testnevelés jogi szabályozásának megváltoztatására, a közvetítő szervek kérdése a NUTS III szintjén és állásfoglalás a Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal jelentéséhez.
A megjelent megyei vezetők egyetértettek abban, hogy az SK-8 támogatja az Oktatásügyi Minisztériumnak azt a törekvését, melynek értelmében az alapiskolák és művészeti iskolák finanszírozását áthárítanák a helyi és a regionális önkormányzatokra. Ragaszkodnak azonban ahhoz, hogy a Minisztérium 2007. évi költségvetéséből 570 millió koronát utaljon át arányosan a helyi és regionális önkormányzatoknak. Az SK-8 megállapodott, hogy Ján Mikolaj iskolaügyi miniszterrel legkésőbb 2007 februárjáig újra találkoznak. E találkozót az iskolaügy terén szükséges legiszlatív változtatásoknak szentelik majd.
A gépjárművek adójának kérdésében a megyefőnökök egyetértettek abban, hogy miközben a II. és III. osztályú utak karbantartására kevés a pénzügyi fedezet, a teherforgalom a fizetős I. osztályú utak következtében a II. és III. osztályú utakra kényszerült. Ezért elhatározták, hogy a régiók specifikumait figyelembe véve az adózás terén azonos feltételeket teremtenek a vállalkozóknak.
A Robert Fico miniszterelnökkel tervezett novemberi tárgyaláson Zsolnán a megyefőnökök kezdeményezni fogják az államnak az autóbuszközlekedési vállalatokban levő tulajdonrésze átruházását a regionális önkormányzatokra, tekintettel arra, hogy a közérdekű munka finanszírozása a a regionális önkormányzat hatáskörébe tartozik.
A megyék vezetői kérik azt is, hogy az SK-8 képviselve legyen a kerületi hivatalok helyzetének és tevékenységének elemzésével foglalkozó munkacsoportokban.
Az elnökök tárgyalni fognak a miniszterelnökkel az egészségügy pénzügyi problémáiról, annak finanszírozásáról és a tartozások törlesztéséről a hitelezők felé és felvetik a kötelezettségek áthárításának lehetőségét a Veriteľ társaság felé. Ragaszkodni fognak a kormányprogram téziseinek betartásához, miszerint a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó intézmények az állami részesedésű vállalatokkal szembeni tartozásukat fokozatosan törleszthetik.
A közvetítő szervek kérdésében a NUTS szintjén a megyék vezetői megállapodtak, hogy elfogadják a NUTS II-t (Pozsony megye, Nyugat Szlovákia, Közép Szlovákia és Kelet Szlovákia), de szükség esetén hajlandók a NUTS III-at is elfogadni, melyet az egyes kerületek alkotnak.
Az SK-8 Tibor Mikušt és Pavol Sedláčeket jelölte ki a Szlovák Köztársaság részéről az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Intézményi Bizottságába. A kinevezés a két regionális önkormányzati elnök megegyezése alapján történik majd. Végül a megyefőnökök az infrastruktúra finanszírozásáról tárgyaltak az ISPA és a Kohéziós Alapból az úthálózattal összefüggésben, miközben kérték a Pénzügyminisztériummal és a Környezetvédelmi Minisztériummal folytatandó tárgyalások megkezdését, hogy megoldásra kerüljön a II. és III. osztályú utak problémája..
Szöveg és foto: Nagyszombati Megyei Önkormányzat, sajtóosztály