„Kerületünk utánozhatatlan varázzsal és egyedi szellemiséggel rendelkezik. Ezt állítják lakosai, de azok a látogatók is, akik a történelmi épületek és a természeti szépségek egyediségén felül többet is képesek észlelni. Ez a régió az évszázadok folyamán kiaknázta az itt született és itt élő emberekben rejlő értékeket, akik munkájukkal és érdekes ötleteikkel hozzájárultak a haladáshoz. Tevékenységükhöz termékeny talajra leltek itt nemesek, arisztokraták, kézművesek, kereskedők, tudósok, írók, filozófusok és művészek. A család, amelynek egyik képviselője figyelmünk középpontjába került, nemcsak Szlovákia, de Európa számára is sokat jelentett. Az Andrássy név a mai napig a magas hivatal, a gazdagság, de a nagylelkűség, a haladó gondolkodás szinonímája is – mondta a kiállítás megnyitóján Zdenko Trebuľa.
Az Andrássyak számos közügyi poszton tevékenykedtek. Gyárakat építettek, műtárgyakat gyűjtöttek, tudományos intézményeket alapítottak és azok működésére anyagi támogatást nyújtottak. Andrássy Dénes gróf személyiségét különlegessé teszi a feleségéhez, Franciskához fűződő őszinte szerelme, ami miatt elveszítette az elsőszülött fiú kiváltságait. Nem kevésbé csodálatra méltó volt a házaspár erős szociális érzéke, jótékonykodása, amellyel kórházakat, iskolákat, árvaházakat támogattak. Andrássy Dénes gróf volt az első Magyarországon, aki az öregkort elérő alkalmazottai számára pénzügyi alapot létesített. A jelenlegi Kelet-Szlovákiai Múzeum is segítséget kapott Andrássy Dénestől. Az ő adományának köszönhetően sikerült befejezni a múzeum bejárati részét az oszlopsorral és a lépcsőházat. Ugyancsak az ő érdeme, hogy Rozsnyón megépült a Bányászati Múzeum és a könyvtár.
A Kelet-Szlovákiai Múzeumra a jövő évtől széleskörű felújítás vár. A Kassai Kerületi Önkormányzat az Európai Beruházási Banktól kapott pénz egy részét az épület javítására, a kiállítások felújítására és a múzeum jelnlegi körülményeinek javítására kívánja fordítani. „Az erre a célra elkülönített ötven millió korona nem egy mecénás zsebéből származik. A Kerületi Önkormányzat kapja hitelbe, és a következő években visszafizeti azt. A több mint egy milliárdos csomag jelentős részét a kerület útjainak felújítására fordítjuk. A közutak javítása mellett azonban a szellemi értékek fejlesztéséhez is hozzá szeretnénk járulni. Talán ilyen módon mutathatjuk meg legjobban régiónk történelmének jelentős eseményeit, követésre méltó, kiemelkedő személyiségeit. Kívánom, hogy a ma megnyitott kiállításokat minél több érdeklődő látogassa, hogy gyönyörködhessenek az Andrássyak és vendégeik életét kísérő csodálatos műalkotásokban és legalább egy kevés inspirációt kapjanak elődeink jótékonyságából” – fejtette ki Zdenko Trebuľa.


Text: sj, zb
Foto: Slavomír Szabó